[x]

LUGIO, FLORENTIA - Dunaszekcső

Római emlékek

A löszfal omlása, az újkori pincevájatok és szőlőművelés jelentős leleteket és lelőhelyeket tettek tönkre. A "kőbányászat" a castellumot, a kincskeresők és zugásatások pedig a temetőt rombolták. A török kor végétől a térképeken rendszeresen megjelenik a castellum helyén levő középkori erődítmények ábrázolása. Legelsőként Szalágyi István írta le a lelőhelyet (SALAGIUS 1777-1800 IV 280). Terepbejárások közül a jelentősebbek Rómer Flóris, Wosinszky Mór, Visy Zsolt, és Kőhegyi Mihály nevéhez fűződnek. Katanchich Péter azonosította az egykori Lugio helyét a mai Dunaszekcső területén (KATANCHICH 1782 641). 1900 körül bizonytalan eredetű alaprajz készült a castellum megmaradt falairól. Légifotót közöl többek közt Visy Zsolt (VISY 1978 250-251). Leletmentő ásatást végzett a castellum területén Kováts Valéria és Maráz Borbála 1974-ben (KOVÁTS - MARÁZ 1975), tervásatást a vicusban Gábor Olivér 1998-tól folyamatosan (GÁBOR 2002). A vicusban 1. sz.-i bennszülött ház, hamvasztásos sír, 2-3. sz.-i iparostelep (fazekas- és pékkemencékkel), 3-4. sz.-i hypocaustummal és vízelvezető csatornával ellátott freskós épület és sírkápolnákat is magában foglaló ókeresztény temetők kerültek elő. A Várhegyen falmaradványokat, bélyeges téglákat és 4. sz.-i sírokat találtak. Legismertebb leletek: Marcus Aurelius bronz fejszobra (JPM Ltsz: R.75.1.1.), Dionysikus menetet ábrázoló 3. sz.-i "tevés" kő (JPM Ltsz: 1239), besimított díszű korsó hun arc ábrázolásával (JPM Ltsz: 712), ókeresztény feliratos font d' oro díszes üvegpohár (MNM).

Military units: 1-2. sz.: coh. I. Alpinorum (CIL XVI 4 - 60 6 2, VISY 1985-86), coh. II. Asturum et Callaecorum equitata (CIL XVI 26 - 80 7 13, VISY 1985-86). 3-4. sz.: coh I. Noricorum (CIL III 10279, RIU 1044), coh.VII.Breucorum (CIL III 10278, 10668d, 15148; CIL XVI 99 - 150 8 1, 112 = 113 - 159 12 27, 123 - 167 6 5, 175 - 139, 179 = 180 - 148 10 9), praefectus leg. II. Adiutrix Partis Inferioris (RLU 113).

A castellumot megelőzően, az i.e. I sz.-ban kelta (hercuniates?) oppidum volt a területen, saját pénzveréssel. A dunaszekcsői típusú kelta pénzek köthetők ide (GOHL 1915 2). A foglalás és cölöptábor ideje az é-itáliai sigilláták alapján: i.sz. I. sz. 2. fele. A korai tábor feltételezett helye a kelta oppidumtól D-re, a későbbi tábortól pedig ÉNY-ra, a Püspök-hegyen van. A későbbi kőtábor építése a 2. sz.-ra tehető. A markomann-szarmata háborúk alatt leégett az erőd. A 3. sz. végén és a 4. sz. folyamán a castellumot többször átépítik. A 4. sz. végére területe lecsökken, és megjelennek a sírok is a falakon belül. Az 5. sz. elejéről gödrök és besimított díszű cserepek származnak a vicusban, valamint sírokat létesítettek a castellum területén.

A Duna régebben két ágon folyt Bajától Mohács felé. A jelenlegi medrében jóval kevesebb víz volt, mint jelenleg. A Margitta-sziget másik oldalán, a Baracskai-ágon akkor még jelentős vízmennyiség volt. Gosztonyi Jenő, a település egyik történetírója szerint, öregek elbeszélése alapján volt olyan időszak, amikor majdnem száraz lábbal lehetett átkelni a túlsó partra. Ez tette alkalmassá a helyet folyami átkelésre, ami stratégiailag fontos helyek közé emelte Lugiot. Jelentősége tovább nőtt a mai Erdély (Dacia) meghódításakor, mert Lugiotól indult a keleti tartomány felé a mai Szegeden keresztül egy fontos kereskedelmi és hadi út. Az átkelési lehetőség azonban háborús időkben éppen hátrányt jelentett. A bal parton élő szarmata törzsek betörései ellen védekezni kellett. Erre kiválóan alkalmas volt a jobb parton elterülő magas löszfennsík. Későbbiekben a Duna Szekcsőnél folyó ágának vízhozama jelentősen megnőtt. Ennek, valamint annak a fizikai törvénynek következtében, mely szerint az északi féltekén a folyók jobb partjukat mossák erőteljesebben, az idők folyamán a löszhegy jelentős része a Dunába omlott.

Lugioból csak néhány feliratos követ, valamint sírkövet sikerült megmenteni az utókor számára, melyek az ország különböző múzeumaiban találhatók. Ilyen volt az egykori tsz présház falából előbukkanó sírkő is. A többi hollétét homály fedi, jobb esetben az előbb említett épületekben, vagy még a föld mélyén rejtőznek. Sajnos sok értékes tárgy került ellenőrizetlenül magángyűjtők kezébe. A terület sokáig, sőt még ma is, az illegális régiségkereskedelem egyik forrása volt. Remények szerint a nemsokára elinduló rendszeres régészeti kutatások feltárnak még néhány értékes darabot, melyet helyben is megtekinthetnek a római kor iránt érdeklődők.

Az egyik épen maradt emlék a Széchenyi utca elején található római-kút. A kút felett látható díszkövet a Jankovich-Bésán család állította, csak a kifolyóig vezető cserépből készült vízvezeték és egy nagyobb víztároló kőedény származik a római korból. A vízvezeték átmegy az 56-os főút alatt, messziről szállítva ide a forrásvizet. Vize sajnos nem iható. A tévhittel ellentétben az egykori tejcsarnoknál lévő oszlop nem római kilométerkő, melyek jóval nagyobb méretűek voltak, és felirattal rendelkeztek. Lugiohoz legközelebb Furkó-puszta határában találtak ilyen követ a római hadiút nyomvonala mellett, melyet egy ideig a bátai Szent vér templom bejáratánál állítottak fel. A mérföldkő 113 római mérföldet jelzett Aquincumtól. Több régi építésű ház padlózatában helyeztek el bélyeges téglákat is. Gyakran kerülnek elő kertásáskor, földműveléskor római sírok. A részlegesen feltárt temetők nagy száma és kiterjedése arra enged következtetni, hogy Lugio fénykorában közel tízezer embernek adott otthont. A Várhegy alatti Duna-parton sétálva a partoldalban több helyen is megfigyelhetők leomlott római épületek falmaradványai. A Duna romboló hatása miatt a löszfal megcsúszott (suvadás), és az ott lévő épületek, romok ledőltek, a löszfal pedig jellegzetes teraszos formát vett fel. A folyó a könnyebb anyagokat elszállította, így alakítva ki a löszbabákból álló un. "kövecset". Régebben homokos, löszbabás terület volt, azonban a kőgát megépítésével a terület eliszapolódott. A "kövecs" valóságos kincsesbánya volt a régiséggyűjtőknek, mivel a folyó és a nagyobb esőzések fokozatosan mosták ki a földben lévő leleteket. Még ma is, nagyobb esőzések után gyakran lehet találni római pénzeket és cserepeket. Végig a Püspök-hegyen gazdag polgárok és katonák házai, villái állottak. Közvetlenül a Várhegy közelében freskódarabok kerültek elő. A feltáró régészeti ásatáson a feltételezett épületet nem sikerült megtalálni, nagy valószínűséggel az a Dunába omlott. Feltételezések szerint 30-50 méter löszfal vált végig a folyó áldozatává. Előkerültek viszont azok a bizonyítékok (padló darabok, fűtéscsövek, további freskók, szemétgödrök, kerámiák, érmék), melyek igazolták, hogy egykoron gazdag villa állhatott ezen a festői szépségű helyen. Padlófűtéses épületek nyomai a faluban több helyen is fellelhetők. A feltárás során készített több mint 4 méter mély kutatóárkok és szelvények alján őskori település nyomaira bukkantak a régészek. A nagy vastagságú kultúrréteg jellemző az egész területre. Szintén az ásatások során került elő a közelben lévő lecsúszott lösz teraszon egy több sírkamrából álló temető részlet is, melynek egyik sírja lett feltárva. A kövekből és téglából emelt kripta tetővel rendelkezett, alsó lezárt része alkotta a sírt, felül pedig egy kis helyiséget alakítottak ki vallási célokra. A sírt feltehetőleg feldúlták, és újratemetésre használták fel, egy szegényebb korszakban, amit a benne feltárt két téglasír bizonyít. Feltételezések szerint a Szent János-hegy nem csak épületeknek adott helyet, hanem a későbbiekben a Dunára néző oldalon temetőnek is használták, főleg a későbbi századokban.

A Püspök-hegy déli oldalán található római ókeresztény temető értékes leletanyagát a múlt század elején egy székesfehérvári régiségkereskedő rabolta ki. Innét került elő az egyetlen magyarországi őskeresztény palackfenék, melyet a Nemzeti Múzeum őriz. A római temetkezési szokások mindegyike megtalálható volt Lugio temetőiben. Nagyrészt hamvasztásos és téglasírok kerültek felszínre, de kőszarkofág darabjai is előkerültek a földből. A múlt század első felében előkerülő szórványleleteket Halász Ferenc gyűjtötte össze és szolgáltatta be a múzeumoknak. Mások által birtokolt tárgyakról rajzokat, feljegyzéseket készített. Gyűjtőmunkája még feldolgozásra vár.

Az erőd hosszúsága 175 méter, megmaradt szélessége 75-130 méterre tehető. Halász Ferenc felmérései alapján ezek az adatok 146 méter hosszúságú, 81 méter szélességű erődöt feltételeznek. Rendelkezésre áll egy alaprajz, melynek nagy részét egy ismeretlen kutató vetette papírra. Ezt egészítette ki Halász Ferenc 1920-ban a meglévő alapfalak kiszedésekor történt felmérés adataival. A Várhegyen lévő tulajdonosok szőlőültetés miatt kibontották a meglévő falakat, és a kőanyagot pénzért eladták. Az erődre vonatkozó adatok még így is megbízhatatlanok, mert nem derül ki, az egyes falak mely korhoz köthetők. Jelentős későbbi építkezésekkel is számolni kell, főleg a középkorban, melyről nincsenek adataink. A hegy északi oldalán található mintegy 30 méter hosszú fal az elsődleges vizsgálatok szerint középkorinak tekinthető. Lugio legszebb régészeti emléke a vár területéről került elő. Marcus Aureliust ábrázoló bronz portré víztározó építése során került elő, és kalandos úton került a pécsi múzeumba.

Kis vízállás esetén a Várhegy alatti Duna szakaszon vastag falú épületek nyomai láthatók. Minden bizonnyal kikötésre szolgáló épületek maradványai lehetnek. A késő római korban itt állomásozott a dunai flotta, a classis Histriae egy részlege.

Lugioban állomásozó csapatokról kevés ismeret áll rendelkezésre. Feliratos emlékekből, bélyeges téglákból, katonai diplomákból és antik írásos forrásokból lehet következtetni az egyes csapatok jelenlétére. Nagy számban előkerülő bélyeges téglái alapján biztosan állíthatjuk, hogy a cohors VII Breucorum a II-III. században Lugioban állomásozott. A római hadseregben a legio volt a legnagyobb csapategység. Ez általában tíz cohorsból állott. Egy cohors segédcsapatokkal együtt közel 1200 emberből állt, a római polgárjogot nyert breokus törzsből 8 cohorsot alapítottak, a VII. számú táborozott a Várhegyen. A csapat békeidőben téglavetéssel foglalkozott, téglái nem csak Lugioból kerültek elő. Szekcsőn a lösz mellett nagy mennyiségű téglakészítésre alkalmas föld található, ami kiváló nyersanyaga volt a római tégláknak. Dunaszekcsőn az 1960-as évekig téglagyár is működött. A téglakészítés nyomai több helyen is előkerültek a faluban és határában is. A csapat az évek folyamán több jelzőt is kapott, így olyan bélyegek is napvilágra kerültek, amihez az Antoniniana, Gordiana, Philippiana kiegészítések tartoztak.

Az V. század elején Pannonia már nem tudott hatékonyan védekezni a keletről érkező népek ellen, ezért fokozatosan felhagyott a tartomány birtoklásával. A népvándorlás kora viszonylag kevés emléket hagyott maga után. A következő említés Anonymustól származik, ahonnét megtudhatjuk, hogy a honfoglaláskor Ödő, Ete fia várat épített a Duna mellett, melyet Szekcsőnek (Zecuseu) nevezett el. Feltehetően a római erőd romjait használták fel a vár építéséhez. Kevesen tudják, hogy Dunaszekcső középkori vára nem a római erőd helyén állt, hanem attól északra. Ezt bizonyítja Ottendorf Henrik 1663-ban készített rajza, mely két erődítményt ábrázol, egy romosat, és egy használatban lévőt, valamint a feltételezett helyen található nagy mennyiségű terméskődarab, és a vár egyik épen maradt sarka is. Több középkori pénz is napvilágra került a területen.

Katanchich Péter már a XVIII. Század utolsó harmadában azonosította a mai Dunaszekcső területét a római Lugioval. Ezt a kutatók nagy része elfogadta, de volt olyan feltevés, hogy Altinummal kell Szekcsőt azonosítani. A kérdést véglegesen Wosinsky Mór döntötte el az írásos emlékek, és a környéken talált mérföldkövek alapján. Rómer Flóris a Magyar Tudományos Akadémia Archeológiai Bizottságának előadója 1865-ben végigjárta a limes pannoniai szakaszát, alább az ő jelentéséből idézünk: "…Még élnek emberek, kik az itteni vár falaira emlékeznek. A főtisztelendő esperes úr pedig látott igen szép faragványú domborművet. Hogy az összerombolástól megmentse, ígért a tulajdonosnak egy kila (kb. 100 kg) búzát, de az sejtvén, hogy biztosan arany van benne, mivel papja ilyen áron akarja tőle megvenni, maga kívánván az egész hasznot élvezni, darabokra töré, és így műtörténetünket eme jeles darabtól megfosztá…". Rómer még látott a Várhegyen római épületmaradványokat is. A leírás alapján csak sejthetjük, mennyi értékes emléktől fosztottak meg elődeink bennünket, de hiba lenne ezért őket hibáztatni. 1927-ben Halász Ferenc hívta fel a Nemzeti Múzeum figyelmét újabb leletekre. A helyszínen Paulovics István megtekintett a Rácmálában egy fűtőszerkezettel ellátott, félig meddig már elhordott épület maradványait. Felkeltette érdeklődését Halász Ferenc gyűjteménye is, melyből néhány értékes darabot a múzeum számára meg is szerzett. A következőkben a Marcus szobor megtalálásakor, 1974-ig kellett várni, hogy leletmentő ásatás legyen Dunaszekcsőn.

Források: Visy Zsolt: A római limes Magyarországon
Visy Zsolt: A ripa Pannonica Magyarországon
Pannonia régészeti kézikönyve
Kőhegyi Mihály-Novotny Iván: Adatok és megjegyzések a
contra Florentiam római kori kikötőről
Kőhegyi Mihály: Rómer Flóris és Paulovics István
feljegyzései Dunaszekcsőről






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!