|
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM, BUDAPEST Kelet és Nyugat határán VI. terem: A római kor. Barbár népek a Római Birodalom árnyékában (Kr. születése körül-Kr. u. 420) Az időszámításunk kezdethez érkező „időutazó” a terembe lépve térben és időben is két világ határán érezheti magát. Balra Pannónia római korának jellegzetes emlékei fogadják: egy katonai tábor kapuján besétálva a hadi építkezések monumentális alkotásai, egy eredeti méretében megépített kőhajító szerkezet, a római hadi élet egyéb eszközei, dísz- és harci sisakok, kézi fegyverek, katonai diplomák. Majd a magánélet helyszínei és eszközei következnek: a betelepülők használati tárgyai mellett a pannóniai őslakosság kultúrájának emlékei, egy sírkövön talált bennszülött nő, Veriuga ábrázolásának felhasználásával készült ruharekonstrukció állít meg. Távolabb egy késő-római minden luxussal ellátott villa épületének rekonstruált falai között a helyi kézművesipar üveg-, fém-, és kerámia remekei következnek. A terem bal oldalára, a Barbaricum területén berendezett vásár terére a két világot földrajzilag is elválasztó Duna fölött átívelő képzeletbeli híd vezet. A római Pannónia lakóinak és a keletről betelepülő szarmatákkal, majd a későbbi germán népekkel kialakult kapcsolatát, az ismétlődő háborúskodások közötti békés időszakokat jellemzi a számtalan ruha- és ékszer rekonstrukció segítségével életre keltett piaci forgatag. A római Pannónia provincia színes vallási életét dokumentáló gazdag emlékanyag részeként a római és a „barbár” kultúrához tartozó emberek számára újat és világszemléletükben gyökeres változásokat eredményező, egyre szélesebb körben terjedő keresztény vallás korai jelenlétét bizonyító emlékek is kiállításra kerültek. Lapidárium, római kőtár A múzeum belső udvara alatt különleges és elegáns új kiállítási térben, valamint a közönség elől eddig elzárt, most átalakított földszinti területen mutatkozik be Magyarország és a tágabb régió egyik legjelentősebb római kőgyűjteménye. A feliratokkal díszített római régészeti emlékek elsőrendű történeti források, ismereteinket egészítik ki azokon a területeken, amelyekre nézve nem maradtak fenn az ókori történetírók híradásai. A Lapidáriumnak - a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtárának - a múzeum főépületének déli udvara alatt és a hozzá kapcsolódó pince-rendszer egyik helyiségében berendezett kiállítótér és az új burkolattal ellátott déli udvar ad otthont. A pince mészkő kváderekből emelt falai az 1838-ban, Pollack Mihály tervei alapján és vezetésével megindult építkezés szerinti állapotot mutatják be. A Lapidárium nagytermének helyén, az 1996 őszén megindult építkezésig, egy több méternyi vastagságú feltöltéssel megemelt udvar volt. A gróf Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum megalakulása óta gyűjti a magyar föld történetével kapcsolatos régészeti emlékeket, köztük a római feliratos és faragott köveket is, mégis először nyílik alkalom arra, hogy a múzeumlátogató közönség a gyűjtemény legszebb és legfontosabb darabjai közül több mint kétszázat rendezett kiállítás keretében megtekinthessen. A római kőemlékek tanulmányozása Magyarországon igen nagy múlttal dicsekedhet: kezdetei Mátyás király korára nyúlnak vissza. Megyericsei János humanista tudós, az első magyar feliratgyűjtő, az ezerötszázas évek legelején, Pécsen írta le a Virtusnak és Honosnak szentelt oltárt. Különösen sok kőemléket szerzett meg a múzeum számára és bocsátott tudományos munkáiban a kutatók rendelkezésére Rómer Flóris, a magyar régészettudomány legnagyobb alakja. A Nemzeti Múzeum dunapentelei (ma: Dunaújváros) kutatásai szintén jelentős kőemlék-anyaggal gyarapították gyűjteményünket. A gyűjtés napjainkban is folyik: nemrég a Tolna megyei Heténypusztán folytatott ásatás során, egy későrómai erőd alapfalaiban bukkantak a régészek több száz feliratos és faragott töredéket tartalmazó leletre. A rendszeres vásárlás és gyűjtés mellett, nagy számban ajándékoztak római köveket magánszemélyek és vállalatok a múzeumnak. Az adományozók között az egész magyar társadalom képviselőit megtaláljuk: a gazdálkodók, iparosok és nagybirtokosok mellett tisztviselők, papok, katonák és főnemesek is szerepelnek. A kiállítás legtöbb darabját az érdeklődők számos nemzetközileg ismert tudományos alapmunkában tanulmányozhatják. A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek (aediculák) elemeit isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat. A feliratállítás szokása, a római kultúra részeként, a kor számos technikai újításával együtt, a Pannonia földjére érkező római katonák hatására honosodott meg a kelta és illyr őslakosság körében. A katonai csapatok legénysége és a tábor közelében letelepedett leszerelt katonák számára a csapatok kőfaragó műhelyeiben készítették a sírköveket. A műhelyek a bennszülött lakosság megrendelésére is dolgoztak, ezért találkozunk az ilyen emlékeken a katonaság által meghonosított jelképekkel (pl. babérkoszorú). A kőemlékek a Pannoniára vonatkozó történeti, művészettörténeti ismereteinket egészítik ki egy olyan korban, amelyből csak kevés történetírói adat maradt fenn. A kőemlékek feliratai hírt adnak a tartomány bennszülött lakosságának és a római bevándorlók társadalmának, hivatalainak felépítéséről, adatokat tartalmaznak a gazdasági életre, a katonai csapatok állomáshelyeire vagy a katonák származására vonatkozóan. A hadtörténeti és politikai eseményekre is a feliratokból következtethetünk (katonai őrhelyek építése a dunai határ mentén, császári látogatás a tartomány több városában és katonai táborában). A felirat nélküli és domborműves kőemlékek alapján megismerhetjük a rómaiak temetkezési szokásait, és a korabeli viseletet, valamint az itt lakók mindennapjaiba is bepillanthatunk. A pannoniai köveken gyakori a kocsijelenetek ábrázolása, amely egyes kutatók véleménye szerint azzal magyarázható, hogy a bennszülöttek hite szerint az elhunytak kocsin utaztak a túlvilágra. A pannoniai kőfaragás jellegzetes vonása, hogy igen sok kövön megjelennek a görög-római istenvilág alakjai. A divatot a szomszédos tartomány, Noricum (kb. azonos a mai Ausztriával) fővárosából, Virunumból Aquincumba áttelepült kőfaragók honosították meg, a Kr.u. 2. század közepe táján. A többnyire síremlékeket díszítő mitológiai jeleneteket a birodalomszerte használt mintakönyvekből választották ki a megrendelők a mesterek segítségével. A pannoniai lakosság körében legnépszerűbb istenségek szentélyeiben állították fel az isten alakját és mítoszát ábrázoló fogadalmi emlékeket. A Kr.u. 3. század közepe óta, a gyakori barbár támadások miatt megtizedelt és elszegényedett lakosság egyre kevesebbet tudott áldozni kőemlékek állítására. A 4. századból ismét több kőemléket - általában egyszerű kerettel ellátott, minden díszt nélkülöző sírtáblát - ismerünk. Ekkor a korábban készült szarkofágok közül sokat újból temetkezésre használnak fel. A romos városok és vidéki villák, valamint a régi temetők sírköveit építőanyagként használják fel, gyakran ládaszerű kősírok építésére is. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest |
|
Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt. |