[x]

FERENCZY MÚZEUM, SZENTENDRE
Kiállítások, programok, információk

A Ferenczy Múzeum Muzeológiai Főosztálya a Dunakanyar krt. 1. sz. alatt, a volt Waczek villa épületében, részben az ókori római tábor területén helyezkedik el.

Állandó kiállításként csak a római korból (i. sz. I-IV. század) maradt kőemlékek láthatóak a Múzeum kertjében, a 11-es főút mellett. A kiállított sírkövek, szarkofágok, mérföldkövek, oltárok és építészeti tagozatok nagyrészt a római kori Szentendre (Ulcisia Castra, később Castra Constantia) táborának és késő római temetőjének területéről származnak.

A legkorábbi, i. sz. I. sz. végi, homokkőből készült sírköveken az eraviskus őslakosok nevei és hitvilágukat tükröző, asztrális szimbólumok szerepelnek.

A II-III. századra keltezhető sírköveken általában az elhunytak portréját láthatjuk kifaragva. A feliratokból kiderül, hogy az említettek egy része a katonai szolgálata után Ulcisia Castrában letelepedett veterán volt, aki a környéken vett birtokán élt. Érdemes megemlíteni Titus Flaviusnak, a Kölnben született volt légiós katonának és családjának a II. sz. harmadik évtizedében készült, az aquincumi temetkezési egylet, a Collegium Fabrum és Centonariorum által állított, szépen faragott sírkövét, melyet a III. században feldaraboltak és újra felhasználták egy házaspár sírkövének A szarkofágok közül nagyon szép egy felirat nélküli, pelta-motívummal díszített és az ancyrai származású Marcus Aurelius Domitianus veterán kőkoporsója. Az Aquincum - Ulcisia Castra útvonal mentén egykor állott mérföldkövekből kettőt mutatunk be: az egyiket i. sz. 235-ben, a másikat 238-ban állították. Attis frígiai istent ábrázolja egy siraedicula fala a III. századból. Érdekes irodalmi emlék az a sírvers, amelynél a sorok kezdőbetűit összeolvasva megkapjuk a szerző nevét: LUPUS FECIT (Lupus írta).

Római Kőtár (Állandó kiállítás)
Cím: 2000 Szentendre, Dunakanyar krt. 1.
Nyitva: . között minden hétköznap 8-16 óra között
Telefon: 26/311-190
Web: www.ulcisiacastra.hu






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!