[x]

AZ EURÓPAI LIMES

A Római Birodalom terjeszkedése közben meghódította a mai Európa jelentős részét, a mai Nagybritanniától egészen a Fekete tengerig. Az új területek megtartása folyamatos katonai jelenlétet igényelt. Így jött létre talán a világ leghosszabb, szinte összefüggő határvédelmi rendszere az európai limes. A határ hossza és az általa védett terület nagysága a különböző korszakokban jelentősen változott. A folyamatos hódítás következtében az addigi határterületek a birodalom belsejébe kerültek. Legnagyobb kiterjedését Traianus alatt i.sz. 116-ban érte el. Az európai limes mentén általában folyók jelentették a határt, így a Rajna és a Duna szinte teljes hosszában határvédelmi szerepet töltött be.

Az európai limes részei:

i. sz. 54-ben Claudius halálakor
Britannia - Északon a Hadrianus fal
jelentette a Birodalom határát
Germania Inferior - Keleten a Rajna határolta
Germania Superior
Raetia
Noricum - Északon a Duna határolta
Pannonia - a Duna határolta
Moesia - a Duna és a Fekete-tenger határolta
Ezt tekinthetjük a klasszikus európai limes vonalának

i. sz. 116-ban Traianus uralkodása végén
Britannia határát az Antonius falig tolták előre
Új tartományként megjelenik Dacia

A római limes magyarországi szakaszán e projekt segítségével létrehozandó kulturális út teljes mértékben megfelel a World Heritage Convention Guidelines 23-24 §-ban felsorolt világörökségi helyszíni kritériumoknak, vagyis olyan emberek által létrehozott emlékeket kapcsolna össze, melyek mind építészetileg, mind történelmileg kiemelkedő szereppel bírnak, az emberi kreativitás mestermunkái, egy ma már nem létező civilizáció különleges értékét képviselik.

Római limes brit szakaszán található Hadrianus fal 1987 óta a világörökség részét képezi. Németország 2003. januárjában nyújtotta be javaslatát a Római Birodalom másik szakaszának, a Rajnát és a Dunát összekapcsoló felsőgermániai, raeitai limes szakasz világörökséggé nyilvánítására, mellyel egyben jelezték a már meglévő brit világörökségi helyszínhez való kapcsolódási szándékukat is, valamint elindítottak egy javaslatot azon országok számára, melyeken az egykori római határvonal áthaladt. Az egykori Római Birodalom határvonalán ma osztozó tíz ország (Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária) számára felvetették, hogy az antik védelmi rendszer egy nemzetközi összefogás eredményeként váljon egységes világörökségi helyszínné. Ennek a folyamatnak képezné részét a Magyarország területére eső ripa Pannonica mentén létrehozandó kulturális út.






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!