CELEMANTIA - Izsa (SK)

Római emlékek

Az izsai római katonai tábor a községtől mintegy 2 km-re, a Duna partján fekszik. Ez a terület ma Leányvár néven ismert.

Az izsai római katonai tábor az ún. limes romanus erődítményrendszer része volt. A Pannónia-provincia északi természetes határát ezen a szakaszon a Duna alkotta. A Dunától északra lévő területen germán törzsek - kvádok és markomannok - éltek. A rómaiak Pannónia határainak védelmében a Duna jobb, déli partján erődítményláncot építettek. A határvonal legfontosabb részeit a római legiok védték. Stratégiailag egyik legjelentősebb határvonal a Vág torkolatával szemben lévő terület volt. Itt szelte át a Dunát az Olaszföldről a Baltikumba vezető ún. Borostyán kereskedelmi út keleti ága.

Az i. sz. 1 század végén a négy pannóniai legio egyike Brigetióban székelt (a mai Szőny).

Marcus Aurelius császár uralkodása idején a 2. század második felében hosszan tartó háború folyt a rómaiak és a germánok közt, melyet a történelemből markomann háborúk néven ismerünk. Az első római erődítmény Izsán valószínűleg az említett időszakból származik. A római hadsereg néhány egysége egyik hadjáratuk alatt ideiglenesen ezen a területen telepedett le. Az említett korszakból származó táborok ma már csupán repülőgépről láthatók - Nagyharcsás és Leányvár között. A rómaiak később építettek fel egy ideiglenes tábort Brigetióval szemben, Leányváron. Ez ún. palánktábor volt.

A palánktábort kettős árokrendszer és földsáncok vették körül. Belső területén utcarendben vályogtéglából épített kaszárnyák helyezkedtek el. A kaszárnyákat náddal fedték. Az aránylag jelentős számú legénység feladata volt az anyatábor és a szomszédos római határszakasz védelme a germán törzsek támadásai ellen. A tábor rövid időn belül germán támadásnak esett áldozatul.

A markomann háborúk befejezése után a rómaiak ezen a helyen egy kőtábort építettek az állandó helyőrség számára. Ez mintegy 3 ha területen fekvő hatalmas erődítmény volt. Alaprajzát egy lekerekített sarkú négyzet (172*172 m) képezte, amelynek oldalai a négy világtáj irányába néztek.

A táborfal elérte a 2 m szélességet és 4-5 m magasságot. A táborfalat összesen 20 torony erősítette. Két-két torony védte a kapukat, ezek a négyzet oldalainak közepén helyezkedtek el. A továbbiak a tábor sarkain, valamint a sarkok és kapuk között álltak.

A táborfalhoz belülről földsánc támaszkodott, kívülről két, majd öt árokkal kerítették. A tábor belsejében található épületek az egykori római építészek tervei alapján egységes rendszert alkottak. A tábor központjában álltak a parancsnoki épületek, az északi és déli részen voltak a kaszárnyák, istállók és raktárak.

A tábor délkeleti részében állt a fürdő, de helyet kaptak a műhelyek, kutak, ciszternák és sütőkemencék is. Csupán a nagyobb jelentőségű épületek készültek teljesen kőből. Az épületek többségének csupán az alsó részét rakták kőből, a falak már vályogtéglából épültek. A tetőzetet masszív cserepek fedték. A szükséges építőanyagokat - a követ, téglát, meszet - a Duna túloldaláról szállították.

Ez az erődítmény több átépítés, ill. rongálás után (legjelentősebb átépítés - a 4. században a sarkokhoz és az északi kapuhoz való bástya-hozzáépítés) a rómaiak fennhatóságának hanyatlásáig szolgálta a római hadsereget. Az itt táborozó helyőrség két évszázadon keresztül védte ezt a határszakaszt, ill. Brigetio anyatábort a váratlan germán támadások ellen. Békeidőben a Dunán folyó kereskedelmet ellenőrizte. Bizonyára élénk kereskedelem folyt a germánok és rómaiak között a katonai tábor közelében is.

A 4. század végén, a római impérium hanyatlásának idején a tábort tűzvész pusztította el, s a rómaiak már nem építették újjá. Romjai közé a germánok telepedtek, akik az 5. század első évtizedeiben hagyták el Leányvárt. Az ő távozásukkal az 5. század közepén a tábor is elnéptelenedett.

A középkorban, a török háborúk idején, de az újkorban is a tábor kőfejtőként szolgált. A római tábor köveiből épült részben a komáromi vár, Komárom és Izsa környékén számos templom, lakóház. A rómaiak korából származó várfalakból csupán torzók maradtak. A tábor neve, ill. az állomásozó helyőrség neve sem ismert. A közelmúltig az izsai római tábort Kelemantia névvel azonosították (Kelemantia, Celemantia, Celamantia). Valószínűleg ez az elnevezés egy kereskedelmi úton fekvő települést jelölt, melyet Claudios Ptolemaios i. sz. 2. századában élt ókori geográfus említ mint Brigetio melletti települést. A római tábor legkorábbi ábrázolása 1661-ből származik. Ez a metszet do Souches generális seregének Komárom melletti összecsapását ábrázolja a török csapatokkal. A tábor legkorábbi leírása a 18. század 1. harmadából származik (Richard Pockock és Jeremiah Milles utazók, Bél Mátyás történész).Ekkor Leányvár néven említik, s mint romról számolnak be róla. Rómer Flóris magyar régész 1863-ban Leányvárról mint jelentős régészeti lelőhelyről ír.

Az első régészeti feltárásokra 1906-1909 és 1912-1913 között került sor. A feltárások vezetője egy budapesti reálgimnázium professzora, az izsai származású Tóth-Kurucz János volt, akit a Komáromi Múzeumi Egyesület bízott meg, és anyagi fedezetet nyújtott a munkához.

Tóth-Kurucz János a feltárási munkák alapján elkészítette a római tábor alaprajzát és a tábor teljes tervét. A régészeti ásatások során nagy mennyiségű leletanyag került elő - kőmaradványok, téglák, használati kerámia, pénzérmék és különböző fémtárgyak. Tóth-Kurucz János munkája hosszú éveken át szolgált alapul a további kutatásokhoz.

1932-ben a Prágai Állami Régészettudományi Intézet munkatársa, J. Böhm a tábor északi részén végzett feltáró munkát. Az SZTA Nyitrai Régészettudományi Intézete, együttműködve a CSSZTA Régészettudományi Intézetével, 1955-56 között B. Svoboda, 1957-ben M. Lamiová-Schiedlová vezetése alatt végeztetett régészeti feltárásokat. Sikerült a tábor építésének egyes fázisait nyomon követni, analizálni az átépítéseket, meghatározni a tábor épületeinek pontos helyét. Az ekkor előkerült leletanyag egyik legjelentősebb eleme az elefántcsontból faragott, komikus színészt ábrázoló kisplasztika a 3. századból.

A Bős-Nagymaros vízerőműrendszer építésének kezdetén ismét a szakemberek figyelmének központjába került a leányvári római tábor. Az eredeti tervdokumentáció a tábort átszelő régi gát megerősítésével számolt. Ily módon a tábor déli része víz alá került volna, az északi részét pedig a levezető kanális szelte volna át. Több tárgyalás eredményeként az új gát a tábor területén kívül épült fel, és a régi gát lebontásra került. A vízerőműrendszer építése szükségessé tette a régészeti feltáró munka folytatását, melyet 1978-tól dr. Ján Rajtár és dr. Klára Kuzmová vezetése alatt a SZTA Nyitrai Régészettudományi Intézete végez. Ez a többéves kutatás újabb ismeretekkel bővíti a kőtábort, ill. az előző palánktábor építéstörténetét.

A régészeti ásatások során előkerült, nagy mennyiségű leletanyagra támaszkodik a tábor egyes fejlődési szakaszainak keltezése is. Ezek közé tartozik a nagyszámú pénzlelet (több mint 1500 darab), ezek nagyobbrészt a katonák zsoldjából származtak.

Leggyakoribbak a különböző alakú kerámiatöredékek, de megtalálhatók itt az értékesebb fazekastermékek is, pl. a nyugati provinciákból szállított terra sigillata. Mindennapos használatban voltak az üvegedények is. A leletanyagban gyakoriak a fegyverek, a katonák felszerelése, ill. fegyverzete, de nem hiányoznak az ékszerek (a 3. századból származó aranygyűrű), különböző munkaeszközök és szerszámok, valamint a mindennapi élet kellékei.

A kőszobrászat emlékei, plasztikák (Jupiter kőszobrának torzója a 2-3. századból), kultikus edények összefüggésben állnak a különböző vallási elképzelésekkel és szertartásokkal. A régészeti leletek lehetőséget nyújtanak arra is, hogy képet alkothassunk a Római Birodalom határain kívül épült tábor mindennapjairól, a római uralom fellendülésének és hanyatlásának egyes időszakaiban.

A műemlék alacsony, négyzet alakú, s alig észrevehetően emelkedik ki az őt körülvevő sík területből. Felszíne fűvel borított, peremét részben növényzet veszi körül. Északi részét az árkok maradványai ölelik át, és az átvezető kanális határolja. Az építkezési munkálatok következtében a környező terep részben alacsonyabb. A tábor északi oldalán, az északi kapunál és a két sarokrészen régészeti kutatóárkok találhatók a megmaradt falmaradványokkal és a tábor itteni része képzeletbeli rekonstrukciójának alaprajzával.

A régészeti feltárások következtében a tábor déli részének teljes hossza alacsonyabb, együtt az eredeti táborfal torzójával a délkeleti és délnyugati sarokrészen, a déli kapunál és köztes toronynál. A tábor délnyugati részén látható egy kaszárnya alaprajza kőből kirakva, valamint a kút kőből felfalazott rekonstrukciója.

A műemléki felújítás koncepciója a tábor jelenlegi állapotából kiindulva és a régészeti kutatómunka eredményeit felhasználva került kidolgozásra. A műemléki felújítás célja a római katonai tábor természetbeli múzeumként való bemutatása. A koncepció számol a tábor határvonalának erőteljesebb reprezentálásával, valamint az egyes részek fokozatos bemutatásával. Az eredeti táborfaltorzókat fokozatosan kiegészítik. Az erődítmény déli falának rekonstrukciós munkálatai már folynak. A sík területen fekvő erődítmény fala a két sarokrésszel, köztes tornyokkal és a délkeleti kapuval segítséget nyújt az egykori római erődítmény fekvésének és méreteinek bemutatásához. A déli kapu térfogatát egy fából készült váz sziluettje teszi majd láthatóvá. A rekonstrukciós munkálatok célja, hogy a védőgáton kialakított kilátóról szemléletesen bemutatható legyen az egész tábor területe.

Az ide látogatók megfelelő tájékoztatása érdekében a tábor területén információs rendszert állítanak fel. Az információs rendszer központi része a műemlék kulturális és történelmi jelentőségével, építéstörténetével, a feltárás történetével foglalkozik, további részei információkkal szolgálnak a tábor egyes épületeiről. A rendszert, műkőből készült római sírköveket mintázó stéllák és a rajtuk elhelyezett fémből készült táblák alkotják. A táblákon lévő szöveget a rádolgozott térképek, tervek és grafikai rekonstrukciók egészítik ki.

A műemléki felújítás további szakasza az egykori palánktábor kaszárnyaépületének rekonstrukciójával számol a tábor területén kívül, a délnyugati sarokban. A régészeti leletanyag alapján a kaszárnya épülete eredeti építőanyagból - vályogtégla, fa és nád - épülne fel. A kaszárnya 44 m hosszú, 11 méter széles, falainak magassága 215 cm, melyek 25 cm x 25 cm méretű vályogtéglából épülnek.

A tetőszerkezet fából készül, a födém kötött, náddal fedett és agyaggal tapasztott.

Tanulmány készült a római katonai tábornak és környezetének turisztikai és rekreációs szempontból való kihasználására is. A tanulmánytervezet foglalkozik a bekötőutakkal, a gyalogosok és kerékpárosok számára építendő utakkal, a római kocsik másolatán való közlekedés lehetőségével, a Duna mellett való üdüléssel, kis étterem működtetésével a természetben. A műemléktől kissé keletre (Izsa irányában) számol autókemping kialakításával, frissítők árusításával, kirándulóhajók számára kialakított kikötő építésével, szabadtéri stranddal, sportlétesítményekkel.

A tanulmánytervezet foglalkozik a tábornak és környékének fákkal, ill. cserjékkel való beültetésével - erdő, védősáv, az utak menti zöld sáv - kiemelten értékes fák, ill. bokrok telepítésével.

Az izsa-leányvári római katonai tábort a Szlovák Köztársaság kormánya 1991-ben nemzeti műemlékké nyilvánította.

Az izsai római katonai tábor az európai kulturális örökség részeként évszázadokon keresztül őrizte számunkra az akkor élt emberek üzenetét.

Mai település

Izsa község Komáromtól keleti irányban (7 km) a Duna bal partján elhelyezkedő telpülés. Kataszteri területét Komárom, Hetény, Marcelháza, Szentpéter, Pat és a Duna határolja.

A község lakosainak a száma 1650. Nemzetiségileg vegyesen lakott község. A szlovákok számaránya 21 %, magyaroké 76 % és 3 % az egyéb nemzetiségű polgár. Vallás tekintetében a község lakossága nagyrészt római katolikusnak (66,3 %), reformátusnak és evangélikusnak (11,5 %) vallotta magát. A lakosság többi része nem nyilatkozott az 1991-es népszámláláson vallási hovatartozásáról.

A község tengerszint feletti magassága 111 m, a katasztrális területe 2807 hektár.

A település létezéséről az első írásos emlék 1268-ból származik (a falu krónikása szerint), amelyben neve Isa alakban fordul elő. Ugyanebben az alakban szerepel V.Ince pápa 1276-ban kibocsátott bullájában is, amelyben említést tesz IV.Béla király ajándékleveléről. A király, a község halászati jogát a margitszigeti apácazárdának adományozta. V.Incét 1276-ban választották pápává, s mindössze 5 hónapig állt a római katolikus egyház élén. Bullájában példaértékűnek tartja IV.Béla által nyújtott támogatást, felhívja a többi uralkodó figyelmét az egyház támogatására. Az izsai halászok körében egy ízben megjelent Mátyás király is, aki itt úgynevezett privilégiumot osztott ki. Tehermentesítette őket az adófizetéstől. A község földesura 1593-ban Somogyi Gáspár volt, aki a maga részét Novák Mihály esztergomi prépostnak adta el. A 150 éves török megszállás idején a falu lakossága sokat szenvedett a hódító törököktől. A rablások elől a lakosok a Bokros pusztához közel eső Kormos-laposi-dűlő föld alatti üregeibe menekültek. 1624-ben Izsa, mint a török által elfoglalt község, köteles volt fát szállítani Érsekújvárra, s az ottani "kapitán" embereket is követelt az ott épülő erődítmény építéséhez. A törökök kiűzése utáni első házösszeíráskor mindössze 20 épület maradt lakható állapotban, és jelentősen csökkent a lakosok száma is. A Duna partján, nem messze a szivattyútelep épületétől található egy boltíves tartószerkezetű hidacska.A hídról az hírlik, hogy a török időkből való, jelenlegi megnevezése "Török híd". Ma is jó műszaki állapotban van.

A község életében fontos az 1599-es év, amikor a későbbi erdélyi fejedelem, Bocskai István hajdúi a községen áthaladva, csaknem teljesen szétrombolták a római katolikus templomot, amely valószínűleg a XVI.században épült fel. Felújítására csak jóval később, 1721-ben került sor, de 1760-ban és 1773-ban a földrengések ismét jelentősen megrongálták. Végérvényesen 1774-ben állították helyre. Eredeti boltíves mennyezetét egyszerű simával cserélték fel, tehát a mai templomnak nincs sajátos építészeti stílusa. A templom Szent Mihály arkangyal nevét viseli, képe, a főoltárkép 1883-ban készült. A főoltár a 18.század hetvenes éveiben épült. Ugyanebből az időből való a templom szószéke is. A templom belső berendezésének e két remeke rokokó stílusban készült. Mellékoltára, Nepomuki Szent János nevét népszerűsíti, valószínűleg a 18.század felétől. A fent említett templomi tartozékokat a műemlékvédő hivatal is számon tartja és védi.

A református templom korban jóval fiatalabb, 1871-en épült, késői klasszicista stílusban. Fényes Elek adaléka Izsa történelméhez a "Komárom vármegye leírása" c.művében (1848-ban) annyi, hogy a községnek 1310 katolikus és 146 református lakosa volt. A katolikusok anya- a reformátusok pedig "leányegyházat bírnak".

A 18.század második fele újabb megpróbáltatásokat hozott az itt élőknek. Először 1763-ban, majd 10 évvel később, 1773-ban földrengés pusztította a községet, ezek újból megtizedelték a község lakosait. Az említett természeti katasztrófák ellenére is a 18.század végéig a lakóházak száma 91-re, a lakosoké pedig 823-ra növekedett. Sajnos, 1822-ben ismét földrengés rázta meg a községet. Az épségben maradt házak száma mindössze 16 volt. A földrengéseken kívül a községben gyakran árvíz pusztított, valamint tűzvészek okoztak a lakosoknak mérhetetlen károkat. A római katolikus templom főbejáratának bal oldali homlokzatán elhelyezett kis táblán ez áll: "Vízrajzi magasságjegy 1895". A Duna 1895-ös állását örökíti meg a kiöntött árterületen. 1899.szeptember 19-én a községben tűz ütött ki, amely a falunak csaknem a felét elpusztította.  A tűzvész után egy héttel, a Duna lépett ki medréből, és okozott további károkat.

Az említett elemi csapások ellenére a község folyamatosan fejlődött, lakosainak száma szüntelenül gyarapodott, és 1900-ban a számláló biztosok 2055 személyt jegyeztek fel a faluban. A lakosok földműveléssel, halászattal foglalkoztak a környező nagybirtokokon, vagy Komárom új ipari létesítményeiben ipari munkásként dolgoztak. A község legrégibb épülete a római katolikus plébánia, amely a falu központjában áll, a Fő utcán. Az épület évszázadokon át kiváló személyiségeknek - a plébánosoknak - volt az otthona.

A 20.században a község is gyorsabb fejlődési szakaszba lépett. A növekvő igényeknek megfelelően új utcákat alakítottak ki. Erre azonban csak a dunai védőgát megépítése után kerülhetett sor, mert a gyakori áradások korábban arra késztették az embereket, hogy csak a község magasabb fekvésű helyein építkezzenek. Így a legrégibb utca, a Fő utca volt 113 méter tengerszint feletti magassággal. A házfalak tömött sárból, döngölt agyagból vagy vályogból épültek. A régi, hagyományos nádtetőket cserepes, palás vagy zsindelyes háztetők váltották fel. A lakóházak általában három lakókelyiségből állottak, úgymint: "első szoba" vagy "első ház", konyha nyitott kéménnyel, "hátsó szoba" ("hátsó ház"). Az első szobába csak kivételes esetekben léptek be. A konyhában főztek, de innen fűtötték a lakott helyiségeket is. Lakóházakon kívül gazdasági épületek is épültek: kamra, istálló, ól, csűr és egyéb. Kemény alapú útja csak a Fő utcának volt 1942 óta, mivel az a Komáromba vezető országút része volt. Az esővíz elvezetését az elődök mintaszerűen oldották meg: útszéli árkokkal. Ezek az esővizet természetes vagy mesterséges úton a víztározókba vezették.

Az első világháborúban, 1914-ben hadba szóllították a fiatal férfiak nagy részét. Háborús viszonyok alakultak ki, még a templomi harangok is más alakot öltöttek, és a szörnyű pusztítás eszközeivé váltak.

A háború temérdek bajt és szenvedést okozott, nemcsak a frontokon, hanem a hátország lakosságának is. Sok szülő, feleség és gyermek hiába várta a szeretett hozzátartozó visszajövetelét. Az 1918-20-as években Párizsban folyó béketárgyalások következményeképpen, Közép-Európában óriási változásokra került sor. Széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia, egy részének a "romjain" új európai államot hoztak létre - Csehszlovákiát. Községünk ennek az államnak lett szerves része. Az is maradt, egészen 1938-ig, amikor a bécsi döntés értelmében Dél-Szlovákiát újra Magyarországhoz csatolták. Ezt az időszakot újabbnál újabb háborús tűzfészkek kialakítása, a lázas fegyverkezés, és a fasiszta szellemiség elterjedése követte. S amiről az emberek sokat beszéltek, rövid időn belül valósággá vált. Kitört a II.világháború. A férfiakat újból hadba szólították, sokan közülük már a hadsereg első nagyobb bevetése után a Don-kanyarban életüket vesztették. A háború azonban tovább szedte áldozatait. 1945 januárjában értek a községbe az első szovjet katonák. A háború folyamán a légitámadások sok házat pusztítottak el, Izsának több emberáldozata volt. A háború befejezése után Európában ismét nagy változásokra került sor, bizonyos módosítással felújították a Csehszlovák Köztársaságot. Dél-Szlovákiát újra a felújított köztársasághoz csatolták.

A falu őslakossága a háború után a politikai és társadalmi élet vérkeringésébe nem tudott bekapcsolódni, mert nem rendelkezett állampolgári jogokkal, egyesülési joggal, sőt felfüggesztették állampolgárságukat is. Az itteni emberek nehéz napokat-hónapokat éltek át. Más bajokon kívül, szembe kellett nézniük a deportálás tényével. Erre 1946 decemberében és 1947 januárjában került sor. A kitelepítést kemény télben és dermesztő hidegben hajtották végre katonai segédlettel. A lakosság legmélyebb szociális rétegeiből kijelölt személyeket a legszükségesebb holmijukkal teherautóra rakták, majd a hetényi állomásról hideg tehervagonokban Csehországba szállították őket. A deportálásoknak végül is 1948 őszén vetettek véget, a meghurcolt családok visszatérhettek családi fészkeikbe. 1947 tavaszán más irányba is indulni kényszerültek Izsa lakosai. A lakosságcseréről szóló államközi megegyezés értelmében a lakosok egy másik, módosabb rétegét Magyarországra telepítették át. Ők magukkal vihették összes ingó vagyonukat. A falu őslakosságából 148 családot, mintegy 445 személyt telepítettek át Magyarország déli részére, Tolna megyébe. Helyükbe áttelepültek érkeztek Izsára, akik aránylag rövid idő alatt megbarátkoztak az itteniekkel. Ma Izsa részint mezőgazdasággal, részint ipari tevékenységgel foglalkozik.

Vendéglátás, látnivalók, információk

A Duna partján, nem messze a szivattyútelep épületétől található egy boltíves tartószerkezetű hidacska.A hídról az hírlik, hogy a török időkből való, jelenlegi megnevezése "Török híd". Ma is jó műszaki állapotban van.

A katolikus templom mellett álló, az I. világháborúban elesettek emlékművétől harminc lépésnyire nyugatnak egy süttői vörös márvány talapzaton áll Nepomuki Szent János szobra, homokkőből.

A falu végén az út bal oldalán áll a valamikori Persei-hengermalom, melyet 1939-ben Persei Lajos építtetett. Ma az épület nagy része le van bontva, az épen maradt rész pedig raktárul szolgál.

Párkány felé haladva, a főút bal oldalán ásványvíz forrás található, amely kis pavilonnal van fedve és 220 méter mély furatból tör elő.

A zöld béka vendéglő előtt áll az 1997-es Hídverő napok emlékére állított Kopjafa, Nagy János alkotása.

A temető református részén kiskerítéssel elkülönített bozótos-fás terület van, ez az országosan védett "Baglyos rezervátum" melyben 200 bagoly talált menedéket.

A temető a katolikus, az evangélikus és a református egyházak hívőinek egyaránt szolgál. Tisztításakor megőrizték a régi kőkereszteket, ezeket a jobb és bal oldali fasor közé komponálták. A Kurucz Nándor tervezte halottasház épülete az előtérben áll.

A temető kiemelkedő pontja a Kurucz család kiskápolnája, a Géza-kápolna.Balra tőle Nagy János alkotása Kurucz Lujza sírján.

A kápolna mögött, a temető legmagasabb pontján található a főkereszt, előtte a helyi papok sírjaival. Nádai Kálmán izsai plébános (1884-1956), Jánoki Károly lelkész (1782-1840). Maga a főkereszt süttői vörös márványból készült 1788-ban, barokk stílusban. Öntöttvas korpusza újabb eredetű.

Mint érdekességet meg kell említeni az izsai temető fehérre festett fakeresztjeit. Máshol aligha találkozunk ilyen, háromszögletű tetőcskével lefedett, egyforma síremlékekkel.

A temető másik főkeresztje szintén süttői vörös márványból készült, öntöttvas korpusszal, ezzel a felirattal: "Készíttette Pongrácz Ferenc plébános 1878-ban".

Információk:
Obec Iža (Izsa község) Ďatelinová 674, 946 39 Iža
E-mail: obeciza@ba.telecom.sk
Web: www.iza.sk
Tel: 035 / 7783-153
Fax: 035 / 7783-375