[x]

BRIGETIO - Szőny-Komárom - 2. rész

Tárgyi leletek

Az egykori Brigetio mindennapjainak életét, az anyagi kultúra megismerését lehetővé tevő tárgyi emlékek bemutatása révén tudjuk közel hozni a mai kor emberéhez. Látjuk, hogy milyen használati tárgyaik, agyagból és üvegből készített edényeik voltak, hogyan készítették és díszítették ezeket, milyen területekkel tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatot, ahonnét ellátták őket a jobb minőségű, birodalom-szerte elterjedt, luxuscikknek számító importárukkal, milyen ékszereket viseltek a városban élő emberek, milyen házakban laktak, és végezetül milyen káprázatos belső díszekkel, nevezetesen falfestményekkel díszítették ezeket.

Pénzforgalom
A polgárvárosnak - ezen belül még a Vásártérnek is - csak egy kis része kutatott, így az elkövetkező ásatások eredményei módosíthatják az alábbiakban felvázolt képet.

A Vásártérről származó legkorábbi érme Marcus Antonius Kr. e. 32-31-ben, talán a kis-ázsiai Ephesusban vert denariusa, amely minden bizonnyal jóval később került a területre (ezek a pénzek még a III. századi kincsleletekben is felbukkanhatnak); az ezt követő érmék Domitianus (Kr. u. 81-96) alatt készültek.

A pénzforgalom a Kr. u. II. század legvégén, a legiotábor kiépítésének idején indul. Traianus (Kr. u. 98-117), Hadrianus (Kr. u. 117-138) és Antoninus Pius (Kr. u. 138-161) uralkodása alatt nagyarányú növekedés a jellemző, Marcus Aureliustól (Kr. u. 161-180) Severus Alexanderig (Kr. u. 222-235) pedig kis mértékű, egyenletes emelkedés figyelhető meg a pénzforgalomban.

III. Gordianus (Kr. u. 238-244) és I. Philippus (Kr. u. 244-249) uralkodása idején egy gyors hanyatlás figyelhető meg, a rendszeres pénzforgalom a Kr. u. 3. század közepén zárul.

A 2001-es ásatáson a Kr. u. 270-es évekből származó pénzek is előkerültek, értelmezésük problematikus, talán a terület ideiglenes újrahasznosítására utalnak.

A nagyon gyakori Kr. u. 4. századi pénzekből keveset találtunk (a Kr. u. 337 és Kr. u. 375 közötti időszakból származnak). Ezek jó része felszíni szórvány, illetve a legfelső, kevert rétegből származik, jelenlétük semmiképpen sem bizonyítja a polgárváros Kr. u. 4. századi továbbélését.

Külön szólnunk kell az öntött hamisítványokról. Ezek a Kr. u. 2-3. században készültek, feltehetően Pannoniában, a bronz aprópénzhiány pótlására.

Készítésük talán a hadsereghez, így a legiótáborokhoz köthető, tehát elképzelhető, hogy Brigetióban készült darabok is vannak köztük.

Fémtárgyak
A limes kiépítésével egy időben Brigetio katonai és gazdasági szerepe is megnőtt, s a provincia egyik legnagyobb ipari központjává vált. A Kr. u. 2. században meginduló helyi ipari termelés a fejlett kelta kézművességen és az importáruk utánzásán alapult. A brigetiói bronzipar nagyszámban előkerült emlékei mutatják a helyi termelés sokrétűségét

A házi felszerelési tárgyakat, a ruhaneműt, az ágyneműt a rómaiak nagy méretű ládákban, a család pénzét, értéktárgyait, az ékszereket, a szépítkező szereket és a családi iratokat, valamint az orvosi műszereket a kisebb ládikákban őrizték. A ládákat kulccsal nyitható zárral látták el és sima, vagy díszített ezüst, bronz, vagy vasveretekkel erősítették. Mivel a ládák fából készültek, általában csak a ládákat díszítő fémveretek, illetve a zárcímerek maradtak fenn az utókor számára.

A ládák, ládikák fedelét az oldalukon elhelyezett fogantyúkkal emelték fel.

A vereteket, fogantyúkat szögekkel erősítették fel. Ennek eltakarását szolgálták a félgömb, kúp, vagy harang alakú szögfejek, melyeket ólom, vagy kénes összetételű massza erősített a szögekhez.

A különböző fémekből és csontból készült ruhakapcsoló tűk a fibulatestből és a tűből állnak, melyeket rugós, vagy csuklós szerkezettel kapcsoltak össze. A fibulákat főként a meghódított tartományok őslakosai és nem a római polgárok hordták. A fibulákat formájuk alapján nevezték el.

Ahogy lassan elmaradt az őslakos asszonyoknál a fibula használata, úgy terjedt el a Kr. u. 3. században a férfiaknál. A régi katonaöltözet elterjedése a polgári lakosság körében valószínűleg elősegítette ezt a folyamatot, ugyanis a köpeny (sagum) kapcsolótű használatát tette szükségessé. Elterjedt az ún. hagymafejes fibula használata.

Csontfaragványok
A római kori kisleletek között legnagyobb számban és a legváltozatosabb formákban a csontból készült tárgyakat találjuk. A mindennapi használati tárgyaktól, játékeszközöktől kezdve a különböző ékszereken át a katonai felszerelésig a csontfaragványok számos típusa kerül elő a római kori települések feltárásakor.

A Klapka György Múzeumban több mint 300 csontfaragvány található, nagy részük a Komárom/Szőny-Vásártéri ásatáson került elő, néhány tárgy leletmentésekből és magángyűjteményekből származik. Az ókori Brigetio a csontfaragványok gyártásának egyik legjelentősebb központja volt Pannoniában, több száz innen származó csonttárgy található a Magyar Nemzeti Múzeumban, Tatán illetve Észak-Komáromban.

A csontfaragványok készítési helyét sokáig nem sikerült lokalizálni, azonban a Klapka György Múzeum anyagának feldolgozásakor előkerült a műhely létét igazoló - mindeddig hiányzó - több tucat lefűrészelt szarvasagancs, félkész csonttárgy és műhelyhulladék. A csontfaragó műhelyre utaló leletek nem a polgárváros területén található Vásártérről, hanem attól keletre, az Olajmunkás utcában kerültek elő, ami az egykori legiótábor területén húzódik. Nem szokatlan, hogy katonai tábor területén találkozunk csontmegmunkáló tevékenységgel, hiszen Intercisában szintén a táboron belülről került elő csontfaragó műhelyre utaló leletegyüttes.

Kiállításunkban a Szőny-Vásártérről előkerült anyagra legjellemzőbb hajtűk, varrótűk, használati tárgyak és játékeszközök különböző típusai láthatók, amelyek Pannonia más lelőhelyein, sőt a Római Birodalom különböző provinciáiban is nagy számban fordulnak elő.

Ritkább leletnek számítanak a gazdagon díszített nyelű csontkanalak, Pannoniában pedig egyedülálló típust képvisel a Szőny-Vásártérről előkerült csont kardszíj-bújtató, amely a Kr. u. 2-3. század fordulóján keletről idevezényelt csapatok hatását mutatja.

A csontfaragványok keltezése sok esetben csak hozzávetőlegesen lehetséges, mivel sok tárgytípus az egész császárkor folyamán használatban volt. Pontosabban keltezhetjük a császárnői hajviseletet utánzó büszttel díszített hajtűtöredéket, amely a hajviselet alapján a Kr. u. 2-3. század fordulójától a 340-es évekig tehető, valamint a fentebb említett, Kr. u. 2-3. század eleji kardszíj-bújtatót.

Gemmák
Pannonia területén legnagyobb számban Carnuntumban kerültek elő gemmák. Az ottani múzeumban 368 db-ot őriznek és sok található magángyűjteményekben is.

Carnuntum után Brigetio a legjelentősebb gemmalelőhely: különböző közgyűjteményekből mintegy 110 db ismert, magángyűjteményből 35 db.

A Klapka György Múzeum tulajdonában 45 db gyűrűkő van, ebből 19 db a vásártéri ásatások során került elő, 22 db id. Klujber László szőnyi helytörténész hagyatéka és 4 db Sándor Lajos gyűjtő ajándéka.

A harmadik jelentős pannóniai gemmalelőhely Intercisa (Dunaújváros), ahonnan kb. 50 db ismert. További lelőhelyek esetében már csak 30 db alatti mennyiséggel számolhatunk: Aquincum, Mursa (Osijek, Szlavónia), Gorsium.

A kora császárkori Pannoniában a vasgyűrű játszotta a meghatározó szerepet. A Kr. u. 3. században a nemesfém gyűrűk jöttek divatba: előtérbe kerülnek a vésett kövek és a mind díszesebben megmunkált aranytárgyak. A 4-5. században már csak egy vékony réteg engedhette meg magának az értékes ékszerek viseletét. Szélesebb körben egyszerű ezüst- vagy bronzhuzalból készült gyűrűt használtak.

A gyűrűkarikát gyakran feliratokkal látták el. Olykor a tulajdonos nevét olvashatjuk a lemezen, máskor csak az "utere felix" - "használd szerencsével" formulát.

Gyűrűt férfiak és nők egyaránt viselhettek. A nagyujj kivételével általában bármelyik ujjra kerülhetett. A nők a belső ujjpercen, a férfiak általában a középső, vagy az utolsó ujjpercen hordták gyűrűiket.

A gyűrűt leggyakrabban kövekkel díszítették. A gyűrűkövet a peremüknél folyamatosan körben rögzítették. A kő látható felülete sík, ritkábban domború, vagy homorú. Ha a gyűrűkőbe ábrázolásokat véstek, gemmának nevezzük.

Pecsétlő készítésekor az ábrázolás negatív képét befelé mélyítve metszették. Ezt nevezik intaglionak.

A kifelé domborodó, pozitív képet adó metszés eredménye a kameo. Ezt függőben, fülbevalóban, néha gyűrűben ékszerként használták.

A glüptika szűkebb értelemben a drágakövek, féldrágakövek - ékkövek, vagy gemmák - metszését és az ezek alapján készült különféle lenyomatok és öntvények készítését, ill. a hozzájuk kapcsolódó ismereteket foglalja magába.

Kerámia
Házi kerámia
- A Komárom/Szőny-Vásártéren feltárt lakóházakat legkésőbb a Kr. u. 3. század vége felé hagyták el lakói. A költözéskor gondosan kiürített házakból nem került elő ép edény-, vagy üveglelet, csak töredékek, s legfeljebb enyhén csorbult, de használatra már alkalmatlan, kidobott kerámiák. Közülük a szürke és sárga házi kerámiák a brigetiói fazekas telepek termékei voltak

Luxuskerámia - A római foglalással szinte egyidőben megindult Pannoniában a sigillata utánzatok megjelenése, ugyanis a limitált és drága kínálat egyelőre nem tudott lépést tartani az erre igényt tartó, ugyanakkor mérsékelten fizetőképes kereslettel. A helyi fazekasok a csillogó vörös bevonatot vörös, vagy szürke (ún. pannoniai szürke áru) festéssel és keleti eredetű márványozási technikával pótolták. Ezt az edénytípust a későrómai korban már nem forgalmazták.

A terra sigillata elnevezés a modern kor szülötte, az ilyen speciális technikával készült edénytípusnak a pontos ókori elnevezését nem ismerjük. Különleges gyártási technológiáját is sokáig homály fedte, csak az elmúlt évtizedek fizikai és kémiai vizsgálatai leplezték le a munkafolyamatokat. A terra sigillata edények a római birodalom luxusedényének számítottak, ugyanis a speciális gyártási feltételeknek csak kevés fazekasműhely volt képes megfelelni, s a kötött formájú edénytípusok hallatlanul változatos díszítőmotívum-kinccsel párosultak.

A terra sigillaták két fő csoportba sorolhatók: egyfelől a reliefdíszítésű öblös tálak, másfelől a díszítetlen különböző tál- és csészeformák, mindkét típus különböző gyártási technológiát kívánt meg.

Mivel a nagy fazekascentrumokban óriási kemencéket használtak a kiégetéshez, a pontos elszámolás miatt a fazekasmesterek egy-egy kiégetésre váró sigillata-torony tetején lévő díszítetlen tál vagy csésze aljába bepecsételték nevüket, vagy annak rövidítését, így könnyítve meg a kiégetett áru későbbi szétválogatását. Ez a praktikus módszer a reliefdíszítésű öblös tálak esetében - ahol a képmezőbe pecsételték bele a díszítést komponáló mester, illetve az üzem tulajdonosának nevét - egyértelműen reklámcélú márkajelzésként szolgált a több száz név szerint is ismert fazekas árujának a távoli piacokon történő könnyebb megkülönböztetése céljából.

Az első sigillata edényeket Kr. e. 30-as évek közepén kezdték gyártani az etruriai Arezzóban. Ezzel párhuzamosan még két jelentősebb közép-itáliai város kapcsolódott be a termelésbe: Pisa és Puteoli. A Kr.e. 20-as években nyíltak meg az észak-itáliai ún. pó-vidéki filiálék, amely műhelyek az Itáliától északra fekvő piacok igényeinek kielégítésére alakultak meg. A Kr.e.10-es évekre tehető a dél-galliai műhelyek (szintén filiálék) felállása, mint például Lyon, Montans, La Graufesenque és Banassac. Az itt gyártott sigillaták nem csak Galliában és a rajnai frontvonalon, hanem a Mediterráneum szinte egészében felbukkannak. A termelés északabbra húzódását két tényező indokolta: egyrészt a legnagyobb fogyasztó, a katonaság Rajna-és Duna-vidéki expanziója, valamint a közeli, újonnan megszervezett provinciák (Germania, Raetia, Noricum, Pannonia) romanizálódó lakosságának és a megszálló katonaságnak importigénye.

A terra sigillata edények elterjedésével egyidőre esik Pannoniában a sigillata utánzatok megjelenése, ugyanis a limitált és drága kínálat egyelőre nem tudott lépést tartani az erre igényt tartó, ugyanakkor mérsékelten fizetőképes kereslettel. A helyi fazekasok egyrészt a díszítetlen sigillata formákat, másrészt a reliefdíszítés technikáját is megpróbálták utánozni, a csillogó vörös bevonatot festéssel pótolták. Helyi sigillata utánzatok gyártására utaló formatál- és pecsételő töredékek Brigetio fazekas-negyedében is előkerültek.

A sigillata gyártás térbeli változásainak az elkövetkezendő bő két évszázad folyamán is a piacokhoz való közelség és a legolcsóbb, legbiztonságosabb szállítási mód, azaz a vízi úton történő szállítás lehetősége lesznek a mozgatórugói.

A 2. század elejétől egészen az Antoninus-kor végéig (2. század vége) a közép-galliai Lezoux műhelye válik meghatározóvá a kontinens sigillata-ellátásában, a 2. század közepén pedig már közvetlenül a limesvonal mentén alakult meg a legnagyobb sigillata manufaktúra, amelynek műhelyeit a mai Rheinzabernben tárták fel. A dunai provinciák közvetlenebb ellátására ez a műhely is hamarosan leányvállalatot alapított a 2. század végén, melynek égetőkemencéit a raetiai Westerndorfban tárták fel. A 3. század elején ettől az üzemtől mindössze 2 km-re új leányvállalatot alapítottak Pfaffenhofenben, amely túlélte a 233-as alemann betörést, s a 3. század középső harmadának végéig látta el a dunai provinciákat sigillatákkal. Az állandósuló barbár betörések azonban a 3. század második felétől oly nagy mértékben veszélyeztették a rajnai és a Duna-menti provinciákat összekötő hagyományos kereskedelmi útvonalak biztonságát, hogy a nyugat felől érkező sigillataimport megszűnt, és helyette ezt követően dél felől, az észak-afrikai műhelyekből érkeztek a sigillata edények a dunai provinciákba, bár már csak csekély számban.

Brigetio sigillata-forgalma, ami a polgárvárost illeti, szinte a teljes import skálát felöleli, a különböző korszakok meghatározó műhelyeinek termékei szinte mind fellelhetők, csak a legkorábbi arezzói behozatalra nem találunk példát. A kutatott területen a megtelepülést - a sigillaták tükrében - a késő flaviusi korszakra (1. század vége) lehet helyezni, a behozatal csúcspontját a 2. század második felében - 3. század elején éri el. A Severus korszak végén, a 3. század középső harmada során a sigillata import drasztikus csökkenése figyelhető meg, a házat valószínűleg nem sokkal ezt követően fel is hagyták lakói.

Mécsesek
A mécseseket két részből álló, agyagból készült negatív modell segítségével készítették, amelybe a készítő bekarcolta a nevét. A negatívban készült mécsesen így az pozitív, kidomborodó formában jelentkezett. A fazekasok többsége azonban nem saját modellt használt, hanem jobb esetben másik mester által készített negatív vagy tömör, pozitív modellt vásárolt, rosszabb esetben kész mécsesről vett le mintát. Így a leformázással a másoló az eredeti modellt készítő fazekas nevét is átvette.

A Vásártéri ásatásból származó mécsesek feldolgozásából adódó ismereteink birtokában felvetődik a kérdés, hogy mennyiben számolhatunk imortáruval és helyi, illetve provinciális termékekkel. A jellegzetes pannoniai formák mellett valószínűleg a volutás-reliefes és a firmamécsesek sem tekinthetők észak-itáliai importárunak. Három különböző minőségű csoportot tudunk megkülönböztetni, de azonos negatív használatát egy esetben sem lehetett kimutatni.

Valószínűleg valamennyi típust helyben gyártották, hiszen elkészítésük egy gyakorlott fazekas számára nem jelentett gondot.

Üvegek
Mezopotámiában és Egyiptomban a különböző feltárások során a Kr. e. 4. évezredből származó üvegleletek kerültek elő.

Az üvegkészítést forradalmasító technikai eljárást, az üvegfúvást azonban csak a Kr. e. 100. körül találták fel Sidonban (ma: Szaida, Libia). Az első üvegek színesek (zöldes, kékes színűek) voltak, mivel csak a föníciaiak találták fel a színtelen üvegkészítés technikáját s kereskedőik juttatták el Rómába az első üvegedényeket.

Pannoniában a Flaviusok korában indult meg az üvegkészítmények tömeges megjelenése, s hamarosan itt is kialakult a helyi üveggyártás. Területünkön Brigetio üveggyártása kapott meghatározó szerepet, ahol a tábortól délre, a canabae területén kerültek elő a helyi üvegkészítésre utaló nyomok.

Fal-és mennyezetfestmények

A brigetiói kozmológiai mennyezetfestmény
1993-1996 között a Komárom/Szőnyi Vásártéren folyó feltárások során került elő az a mennyezetfestmény, amelynek sarkaiban a Négy Évszak megszemélyesítése, központi körkompozíciójában pedig az Andromeda és a Pégasos csillagkép ábázolása látható. A mennyezetkép négy oldalán egy-egy párduc, alattuk szétnyíló függönymotívumok jelennek meg. Az Évszak-perszonifikációkat keretező négyzetből, virágkehelyből kinövő egyenes vonalvezetésű virágfüzér halad a központi jelenet felé.

A Négy Évszak megszemélyesítéseinek a mennyezetfestmény sarkaiban való elhelyezése valószínűleg azt a térséget jeleníti meg, amelyben az Idő körbeforog. A kék vonalrendszer az Ég alsó szféráit, a levegőt (aer) jelenti. A kompozíció középpontjában vörös körgyűrű helyezkedik el, amely négy piros színű négyszöggel kapcsolódik a sarkokból kiinduló virágfüzérekhez illetve az aerhez.

Az "alsó" zónában elhelyezkedő, a kék színű levegőre utaló kék sávok - ahogy azt a római művészetben a levegő esetében másutt is teszik - rácsszerű keretben teszik láthatóvá a fölötte levő legfelső szférát, az aethert, amely áttetsző, tiszta, tehát színtelen. Ezt a vörös színű tűzkarika szegélyezi, amely nem lehet más, mint a Cicero szerinti aether, azaz az Ég "utolsó, legfelső, mindent koszorúzó és összetartó" szférája.

Andromeda története kedvelt témája volt a képzőművészeteknek, és alakját előszeretettel jelenítették meg lebegő testtartásban, felfelé kinyújtott karokkal vázaképeken és falfestményeken egyaránt. Ábrázolásának népszerűségét két tényezővel lehet magyarázni: egyrészt a biztos haláltól való megmenekülés, másrészt pedig a csillagkép formájában való halhatatlanná válás gondolatával.

A brigetiói mennyezetfestmény Pégasos ábrázolásában láthatók az Athéna által Bellerophónnak adott, arany színben csillogó lószerszámveretek, amelyek segítségével el tudta fogni a száguldó paripát. A brigetiói mennyezetfestmény ló-ábrázolásának lendületessége, mozgalmassága a Bellerophónnal folytatott megfeszített küzdelemből fakad. Azt a tényt azonban, hogy itt nem egyszerűen a Pégasos-mítosz egy epizódjának ábrázolásáról, hanem a Ló csillagkép megjelenítéséről van szó, azzal is egyértelművé tette a művész, hogy a lovat az ókori falfestészetben egyedülálló módon, alulnézetben jelenítette meg a művész.

A mennyezetfestmény egésze sajátos látásmódot tükröz: ha ugyanis a jelenetet a helyiség középpontjából nézzük, láthatjuk, hogy a mennyezetfestmény sarkaiból a központi körkompozíció felé futó egyenes vonalvezetésű girlandok síkban kiterítve ábrázolt, valójában függőlegesen álló és - a perspektivikus hatásnak megfelelően - felfelé elvékonyodó oszlopok, amelyek a köralakú párkányzatot a kiszögellő négy alátámasztási pontnál tartják. Az architrávon belül, a kompozíció közepén az illuzionisztikus oculus látható, amelyben Andromeda és Pégasos alakjában az Ég legfelső szférája, az állócsillagok szférája jelenik meg. A brigetiói dongaboltozatra festett illuzionisztikus kupola-szimbolika egyes elemei három dimenziójú, önálló építményt jelenítenek meg, amelyet baldachinokkal lehet a legjobban összevetni. A brigetiói mennyezetfestmény, sarkaiban a négy évszak perszonifikációjával, középpontban az illuzionisztikus kupolanyílással, benne az állócsillagok ábrázolásával, továbbá a sarokból a központi motívum felé futó, a köralakú architráv négy sarkát alátámasztó virágfüzérekkel és a szétnyíló függönymotívummal ebbe az univerzális eszmerendszerbe illeszkedik, annak ellenére is, hogy a képi program pontos párhuzama az ókori művészet világában - legalábbis jelenlegi ismereteink szerint - teljességgel ismeretlen.

Lakomajelenetet ábrázoló római kori falfestmény
1999 és 2001 között Komárom/Szőny területén a Vásártér 2. sz. alatti házban folyó magánépítkezések során a mai felszíntől 80 cm mélységben jelentkező tetőcserép illetve faszenes égett réteg alatt egy kőalapozású agyagfalról (az épület leégése következtében) "leomlott", több összefüggő töredékcsoportot alkotó római kori falfestménytöredékek kerültek elő. A falfestmény omladék kiemelése után kiderült, hogy a helyiség minden valószínűség szerint egy belső udvar, peristylium lehetett, amelyre döngölt agyag járófelülete utal. A járó felület alatt talált kopott Antoninus Pius (Kr.u.138-161) érme alapján a falfestmények legkorábban a Kr.u. II. század utolsó harmadában, de az ábrázolt ruhatípus szerint valószínűleg a Kr.u. III. század közepe táján készülhettek.

Az agyagtéglából épített falat két réteg sárvakolattal látták el, erre egy rétegű, mindössze 1-2 cm vastag alapvakolatot (arriccio), majd egy kb. 2 mm vastag besimító réteget (intonaco) hordtak fel. A festményt meglehetősen nagyvonalúan, lendületesen festették fel a korabeli mesterek.

A feltárt nagy mennyiségű falfestmény töredék rendszerezésére és restaurálására 2000-02 között került sor a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával. A kiemelt vörös felületek összeállítása után egy zöld sávval keretezett, fehér képmező bontakozott ki, amelyet négy lábánál és bőrének szélénél kifeszített oroszlánbőr díszített. Az állatbőr fejrészén részletezve jelenítették meg a fogakat, a szemeket, a bajusz és a fül szőreit.

Az ettől jobb oldalra elhelyezkedő - vörös sávval keretezett - fehér képmezőben egyszerű öltözékű férfialak jelenik meg, bal kezében kék színnel festett tálcával. Jobb kezét szájához emeli, a tálcán ábrázolt élelmet kóstolja meg. A két képmező között keskeny, fehér hátterű, elsősorban levelekkel és virágokkal díszített, rózsaszínnel keretezett kandeláber mező helyezkedik el.

A oroszlánbőrtől balra elhelyezkedő, szintén vörös sávval keretezett fehér képmezőben ismét egy, az előzőhöz hasonló öltözékű férfi alakját ábrázolták, aki jobb kezének ujjain hengeres edényt tart. A két képmező között a már említetthez nagyon hasonló kandeláber mező helyezkedik el. A képmezőket egy egységes, sötét vörös sáv foglalja rendszerbe és választja el egymástól, illetve a vörössel spriccelt lábazattól.

A még rendelkezésre álló, nagy mennyiségű falfestmény-töredék és számos nagy, összefüggő felület arra enged következtetni, hogy ez a falfelület számottevő hiányok nélkül összeállítható. A feldolgozás és a restaurálás végeztével ez a festmény falra helyezhető lenne egy, az eredeti felületekből következő rekonstrukcióba foglalva. A restaurálást követően kiderült, hogy a Kr. u. 3. század elejére keltezhető falkép egy-egy kifeszített állatbőrt (nőstényoroszlán illetve párduc), valamint egy-egy fehér ruhában ábrázolt, edényeket tartó, sötét bőrű, fekete hajú negroid alakot ábrázol.

Ha alaposabban szemügyre vesszük az itt tárgyalt brigetiói alakot, szembe ötlik, hogy a baljában tartott tálcán három, fehér és zöld színekkel megjelenített, hosszúkás, első ránézésre azonosíthatatlan "tárgy" látható. Minthogy ezek közül egyet a szájába emel, bizton feltételezhetjük, hogy amit a tálcán kínál, az "emberi fogyasztásra alkalmas", azaz valamilyen étel kell, hogy legyen. Az oldalfal-képen ábrázolt étel azonosításában az ábrázolt étel színösszeállítása és állaga egyaránt segít minket az azonosításban. Feltűnő, hogy mindhárom tálcán fekvő étel azonos méretű, alakú és színű: egyik "vége" hófehér, kissé duzzadt, és fehér színű szárban folytatódik, amely átvált zöld, elágazó levélszerű végződésbe. A kiemelt zöld-fehér színkompozíció alapján arra gondolhatunk, hogy növény, esetleg zöldségféle látható a tálcán. Az ókori ételek és csemegék ismeretében a legegyszerűbb megoldásként a porrus capitatus, a leginkább a póréhagymához hasonlítható zöldségféle kínálkozik, amelyet - külön felhívva a figyelmet a "hófehér hasakon ülő zöld hajakra" - a római világ ínyencségeinek sorában Martialis egy epigrammájában (13.19) megénekelt: Mittit praecipuos nemoralis Aricia porros: / in niveo virides stipite cerne comas (Csengery János műfordításában: "Nagyszerű párhagymát küld berkes Aricia nékünk: Hószínű szárán ott látod a zöld hajakat"). A másik szolgáló valószínűleg a hagymához felszolgált mártással teli edényt tartja a kezében. A parázson sütött hagyma evésének a szokása napjainkig továbbél Katalóniában, ahol minden év januárjának utolsó vasárnapján tartják hagyományosan a Festa de la Calçotadát, amely a póréhagymához hasonló, paradicsomos vagy fokhagymás szósszal fogyasztott zöldség, a calçots ünnepe. A grillezett hagymát lehetetlen másképp fogyasztani, mint - a brigetiói oldalfal-festményen látható alakhoz hasonlóan - felemelt fejjel, a szájba csúsztatva.

A második szolgálóalak mellett, a falba karcolva mintegy 23 épen megmaradt illetve töredékes, de ha a hiányzó rész is beleszámítjuk, kiegészítjük, kb. 40-42-re tehető számú rovátkát ("strigulát") láthatunk, amellyel a calçots-evő versenyhez (concurs de menjar calçots) hasonló eseményt akartak az utókor tudomására hozni, megörökíteni: nevezetesen azt a jeles tényt, hogy a falképen ábrázolt csemegéből, azaz az ízletes szószba mártogatott porrus capitatusból valaki a falképpel díszített helyiségben nagyobb mennyiséget elfogyasztott.

Temetkezések

Az ókor embere számára a halál szerint az élet szerves részét, az evilági élet folytatását jelentette. A temetési, a halotti kultuszok segítettek felidézni, emlékezetben tartani és generációról generációra továbbadni az ősök tetteit, követendő példát állítva a fiatalok számára. A temetők világa a települések részét képezte. Ahogy azonban az életet elválasztja a túlvilágtól a halál, úgy különülnek el a temetők is a mindennapok életének színterétől, a városok területétől.

A városba igyekvők azonban áthaladtak a városba vezető utak mellett húzódó temetőn: a sírok mellett gyakran megálltak, az itt kialakított kőpadokon - amint az pl. Pompeii közelében is látható - megpihentek, falatoztak és bort ittak, s mindeközben megszemlélték a síremléket, elolvasták az elhunyt emlékét megörökítő sírfeliratot, amelyen hol arra kérték az utazót, hogy - pl. borral - áldozzon az ő emlékének, hol pedig arra, hogy illetlenséggel ne háborgassák nyugalmukat.

A MOL Rt. Komáromi Finomító szőnyi gyártelepén az építkezések és földmunkák során az elmúlt évtizedekben több olyan kisebb-nagyobb temetőrészlet került feltárásra, melyek Brigetio késő római temetkezését képviselik.

1998 nyarán, az ún. "A" út nyugati oldalán, a római legiótábor (MOL-lakótelep) délkeleti sarkától mintegy 200 m-re kelet felé került napvilágra három érintetlen szarkofág.

Az 1998. évi szarkofágok
1998. július 27-én bejelentés érkezett a Klapka György Múzeumba, hogy a MOL Rt. Komáromi Finomítójának területén földmunkák során bolygatatlan római szarkofágokra bukkantak. A munkálatok irányítói a hétvégén lelt sírokat földdel betakartatták, és gondoskodtak a terület biztosításáról. Két héttel később, 1998. augusztus 11-én ugyanott, az előző kettőtől néhány méterre előkerült egy harmadik szarkofág is.

1. számú mészkőszarkofág,
A 6 akrotérionnal díszített fedelű kősírban egy nyújtott helyzetű, 51-54 éves férfi csontváza volt. A szarkofág előlapján az alábbi felirat olvasható:

D(is) M(anibus) / Aeternae Quieti Per/petuae Securitatl(sic!) / Ob memoriam Aureliae /5 Carae quae vixit ann(is)/ XXXIIII Aurilius(sic!) Sabi/nus tess(erarius) coniugi bene/ merenti f(aciendum) c(uravit).

"A túlvilági árnyaknak, az örökös nyugalomnak és a háborítatlanul fennmaradó biztonságnak. Aurelia Cara emlékére, aki 34 évet élt. Érdemekben elhunyt feleségének állította a síremléket Aurilius Sabinus, a futár". Mellékletek: bronz hagymafejes fibula, bronz övcsat, gömbhasú üvegpalack, enyhén ívelt falú üvegpohár

2. számú mészkőszarkofág
A 6 akrotérionnal díszített fedelű szarkofágban két nyújtott helyzetű csontváz volt: a jobb oldali csontváz egy 16 - 20 év közötti nőhöz, a bal oldali csontváz pedig egy 11 - 14 éves közötti fiúgyermekhez tartozott. Mellékletek: arany fülbevalópár, aranygyűrű, 3 db arany hajtű, bronz ládikaveret-töredékek, gyűrű alakú bronzkulcs, kenőcsös üveg, parfümös palack, üvegpalack és pohár, 2 db üvegkarkötő, gagátból éd üveggyöngyökből készült nyakék, csontpálca, orsógomb, bronz érem (Maximinus Daia 305-ben vert follisa).

3. számú mészkőszarkofág
A 6 akrotérionnal díszítetett fedelű szarkofágban egy 3-6 éves korú - mellékletek alapján - kislány nyújtott helyzetben lévő csontvázát találtuk. Mellékletek: parfümös palack, 20 szemből álló gagát karkötő, bronz érem (III. Gordianus Viminaciumban, 238-244 között vert bronza.

Az 1999. évi sírok
1999 őszén, a területen folyó földmunkák során újabb sírcsoportok kerültek elő, az ún. "B" út mindkét oldalán, mintegy 100, ill. 150 m-re nyugatra az "A" útiaktól.

Első sírcsoport
A tábor délkeleti sarkától délre kb. 100 m-re, az ún. "B" út nyugati oldalán lévő csőcsorda alatt melléklet nélküli földsírok kerültek elő. Az öt sírban összesen hat halott feküdt. A sírok közül csak három volt teljes, mivel a többit a korábbi csőfektetések és tereprendezések során részben elbontották. A sírok a csövek alatt 60 cm, tehát a mai felszíntől 100-110 cm-re feküdtek. Korukat a Kr.u. 4. sz. környékére tehetjük.

Második sírcsoport
A tábor délkeleti sarkától DK-re kb. 150 m-re, az ún. "B" út északi szakaszának keleti oldalán összesen öt sírt találtunk, de csak négyet volt módunkban kiszedni. Három téglasír volt, kettőt pedig épületelemekből, illetve egy másodlagosan felhasznált sírkőtöredékből állítottak össze. Mindegyik sírt a sárga altalajba ásták, tehát eredetileg sem álltak a felszínen. Az első sírban talált érem alapján a sírok a Kr.u. 4. sz. elejéről származnak.

I. sír: Fél henger alakú épületelemekből, valamint egy sírkő képmező-töredékéből összeállított, NY-K-i irányú sír a nyomvonal keleti oldalában. A sír nyugati fele és így a csontváz felső része megsemmisült. A mellékletek alapján női sír lehetett. Mellékleteket: Bronz-karkötők, gagát karkötő, üvegkarperec, üvegpaszta gyöngyökből álló karkötő, ládika bronz-és vasalkatrészei, bronz gyűrű alakú kulcs, vas késpenge, üvegpalack, agyagtálka.

II. sír: Az I. sírtól 2 m-re észak felé, a nyomvonal nyugati felében talált, háztetőszerűen rakott NY-K-i irányú téglasír. Gyerekcsontváz, a mellékletek alapján valószínűleg kisfiú sírja. Mellékletek: bronz hagymafejes fibula, bronzkorong.

IV. sír: a III. sírtól 5 m-re észak felé, a nyomvonal aljában NY-K-i irányú téglasír. Nagy része megsemmisült. Melléklet: bronz karkötő

V. sír a IV. sírtól 5 m-re észak felé, a nyomvonal aljában kőlapokból (összesen 12) összeállított NY-K-i irányú kősírláda. Mellékletek: üvegpalack, bronz hagymafejes fibula, eredeti pozícióban.

A 2003. évi sír
Komárom MOLAJ-i városrészében 2003 tavaszán nyomvonalas munkák megelőző feltárása során nyugat-keleti irányú késő római téglasírt találtunk. A sírt az ókorban kirabolták, illetve rágcsálók dúlták fel. A sírt 11 db tegulából építették meg: az 1999-ben talált téglasírtól eltérően tetejét nem háztetőszerűen képezték ki, hanem vízszintesen fedték le.

A 13-14 éves fiú fogain látható elváltozások (bemélyedések) fogzománc-hypoplasiára (fogzománc-képződési zavar) utalnak, amelyet táplálkozási hiányosság, hosszan tartó lázas állapot, vagy heveny fertőző betegség okozhatott. Mellékletek: kis méretű piros festésű korsó, bronz övcsat és bronz szíjvég.

Rekonstrukciók

Leletek egy római kori víztárolóból
A 2000. évi ásatási idény utolsó napján mintegy 1 m átmérőjű köralakú folt bukkant elő a G14 szelvény keleti felében. A 2001-ben újra kinyitott szelvényben folytatott feltárás során kb. 80 cm mély, 6 cm széles lécekkel bélelt, a nyers anyagba mélyített víztárolót tártunk fel, amelyből leletek gazdag sora látott napvilágot:

  1. 3 üvegedény,
  2. 3 teljesen ép kerámia - köztük egy ivásra és szerelemre buzdító, festett latin felirattal ellátott trieri pohár -,
  3. 16 darabból álló, Hadrianustól (117-138) Probus császár uralkodásáig (276-282) keltezhető éremsorozat,
  4. egy nagyméretű, szépen polírozott nicolo-gemma valamint
  5. egy vasból készült, keresztpántokkal megerősített katonai sisak - belsejében egy emberi csigolyával és ujjperccel - került elő.

A zárt lelet-együttest képező tárgyakat talán valamilyen, az épület pusztulásával járó támadást követő tereprendezés során szórhatták - építési törmelékkel együtt - a Kr. u. 3. század utolsó negyedében a ciszternába.

Padlófűtés-rendszer
Minden római lakóház szerves tartozéka volt a fűtés és a fontosabb helyiségeket belső díszítéssel látták el.

A fűtés mai szemmel nézve is igen takarékos és jól átgondolt volt. Egy vagy több, külső, az épülethez tapasztott kis építmény (hypocaustum) nyílásain (praefurnium) fűtötték a lakószobákat, fürdőhelyiségeket. Itt raktak tüzet, majd az így keletkezett meleg levegő beáramlott a megemelt padló (suspensura) alá, végül a falban kialakított, üreges falfűtés téglák (tubus/tubulus) rendszerén át melegítette a falakat. A szelelést az eresz alatt kiképzett nyílásokon lehetett állítani, itt távozott az égéstermék is a szabadba. Olyan helyiségekben, ahol nem volt szükség komoly fűtésre, vagy csak takarékoskodtak, csak fűtőcsatornákat építettek ki.

E padlófűtés rekonstrukció eredeti elemei (oszloptéglák, suspensura fedlap) 2003 őszén kerültek elő a Komárom/Szőny-i Mol-lakótelepen folyt leletmentés során. A Brigetioban állomásozó legio I Adiutrix (I. számú segédlegio) építette. Jól mutatja ezt előkerülési helyén (legio tábor) kívül a katonai téglagyár pecsétje (LEG I AD/LEG I AD PF) is, amely majd mindegyik téglán látható.

A feltárt helyiséget utólag látták el fűtésrendszerrel. Egy korábbi padlóra állították az oszlopokat - amelyek kötőanyaga sárga agyag volt - majd az így kialakított új járószintet - akárcsak az alatta levőt - terrazzo padlóval burkolták. Mindkét padló anyagát téglatörmelék, téglapor, mészkő darabkák és mész alkotja. Az alapanyagok könnyű beszerezhetőségén kívül igen előnyős volt a padló füst- és vízzáró, valamint hőtartó képessége is, megjelenése pedig - felcsiszolva - a márványpadlókét idézte.

Pannoniában előszeretettel használtak égetetlen agyagtéglákat, amelyeket kő alapfalra raktak, ezzel akadályozva felvizesedésüket. Az alapfal általában héjas szerkezetű volt. Két oldalt halszálkaszerűen, nagyobb mészkődarabokat helyeztek egymásra, míg középen öntött technikát alkalmaztak. Mind az alapot, mind a lábazatot rétegenként készítették. A rétegeket oltatlan mésszel szórták be, majd belocsolták, így a mészkövek szinte elválaszthatatlanul "összeoltódtak".

Az ily módon épített fal felületi egyenetlenségeit sárvakolattal dolgozták el. Erre került egy durvább, majd egy finomabb, általában homok és mész keverékéből álló vakolat. Végül egy néhány mm-es besimító réteget hordtak fel, amely a festéshez megfelelő alapot képzett.

Az így elkészült falat minden esetben festéssel látták el. Az egyszerűbb lábazat fölött széles panelekre osztották a falat, amelyeket keskenyebb ún. kandeláber-mezők választottak el egymástól.

A festett rekonstrukción díszítésmentesen maradtak a panelek, a lábazati és a kandeláber-mezők, mivel nem egy eredeti falfestmény rekonstrukciója, hanem csupán egy közkedvelt és széles körben elterjedt kifestési mód hangulatát idézi. Az oldalfalak tetején gyakran stukkópárkány, vagy azt utánzó festés futott. Igazi stukkó esetében, a bemutatott részleten is jól látható módon, először téglatörmelékkel és téglaporral kevert mész-homok habarcsból kialakították a stukkó testét, majd gipsszel vonták be, amelyet sablonnal vagy nyomómintával formáztak meg.

Borhy László - Számadó Emese

 






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!